Illatos, finom és még szép is.
Hozzávalók:
25 dkg gluténmentes liszt
1 ek útifű maghéj
1 csipet só
2 ek cukor lehet úgy is, hogy csak egy csipet cukor megy az élesztő miatt, a többi xukor
1 dkg élesztő
1 dl + 3 ek melegvíz
5 dkg zsiradék
pár csepp citromlé
Az élesztőt felfuttatom 1 dl vízben, egy csipet cukorral, majd az összes hozzávalóval összedolgozom. Érdemes még 2-3 kanál vizet adni hozzá, hogy könnyen lehessen dolgozni a tésztával.
A tészta mennyiséget kétfelé osztottam. Egyik feléből lisztezett felületen vékony rudakat sodortam és brióssá tekertem őket. A másik adagot tovább feleztem, kinyújtottam tenyérrel, megkentem eperlekvárral és összeborítottam a két tészta pacát. Kb 3 cm széles csíkokra vágtam, óvatosan megcsavartam a szalagokat és rózsa alakba tekertem őket.
Kizsírozott tepsin kb 40 percig kelesztettem, tetejüket tojással kentem és vaníliás xukorral szórtam meg.
Előmelegített sütőben pirosra sütöttem. Éjszakára fém dobozba zártam őket még langyosan, így reggelre nem száradt ki.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gluténmentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 7., szerda
2012. november 1., csütörtök
Domi kenyere
Mikor Domi megtudta hogy gluténérzékeny, a legnagyobb bánatot az okozta, hogy nem ehet több kenyeret és kalácsot. Eddig is sok maglisztes sütit és kenyérfélét készítettem, ette is őket nagy elégedettséggel, viszont az egy szabad választás volt. Hogy mennyire hat ez az egész pszichésen (is) az emberre, az abból is látszik, hogy most hogy már nem választhat, hanem szigorúan csak gluténmenteset ehet, előjött a frász..."éhen fogok halni".
Tegnap a DM-ben vettem egy zacskó gm napraforgókenyeret . Sejtettem, hogy egy olyan kenyérnek nevezett izé, melyhez fegyvertartási engedély megléte szükséges, tekintve hogy keménységéből adódóan emberi élet kioltására is alkalmas, nem lesz a kedvencünk. Üzenem a gyártónak, fogyassza napi rendszerességgel, legalább egy hónapon keresztül, és érteni fogja, miért vagyok ilyen "kölletlen" :)
Szegény kölök, reggelire még megevett egy szeletet ebből a hogyishívjákból, aztán a többit kidobtam. Sosem dobok ki ételt, csak ha fogyasztásra alkalmatlannak találom....hát ez az volt.
Úgy döntöttem, bepróbálkozok egy házi sütésű kenyérkével, rosszabb nem lehet mint a bolti.
Megérte! Isteni finom, ropogós héjú, szelhető, enyhén lyukacsos bélzetű kenyeret sütöttem, ízre nagyon hasonlít a már jól ismert fehér kenyérhez.
Hozzávalók:
- 50 dkg Spar Free from glutén-, és laktózmentes liszt
- 1 ek útifű maghély
- 1 ek lenmagliszt
- 1 cs szárított élesztő
- 1 ek cukor
- 1 tk só
- 3-4 ek folyékony kókuszzsír
- 4,5 dl melegvíz
- 1 tk ecet
- szóráshoz szezámmag
A hozzávalókból egy nagyon ragacsos, makacsul tapadó masszát gyúrtam. Kizsíroztam egy jénait, hosszas trükközéssel beleparancsoltam a tésztát, menet közben rájöttem, vizes vagy zsíros kézzel könnyebb eligazgatni az edényben. Lefedtem és huzat mentes helyen 45 percig kelesztettem. Már kelesztés közben is Isteni illata volt :) A sütőt előmelegítettem, a többszörösére duzzadt tészta tetejét éles késsel bemetszettem, és megszórtam szezámmaggal. Forró sütőben 60 percig sütöttem. Az utolsó 20 percre egy picit lejjebb csökkentettem a lángot.
A sütőből kivéve, hűtőrácsra borítottam. Meg kell várni míg teljesen kihűl, melegen nem szelhető, a lehűlés folyamatában alakul ki a kenyér végleges belső szerkezete.
A képen laktózmentes vajjal és eperlekvárral látható.

Címkék:
Domi kenyere,
gluténmentes,
kenyér,
laktózmentes
2012. október 16., kedd
Alap tészta, palacsintához is.
Kísérleti jelleggel készítettem egy alaptésztát. Arra voltam kíváncsi mi mindet lehet kihozni belőle.
Végül háromfelé osztottam, készült belőle puffancs, palacsinta, és sütőben sült lepény féleség. Ez utóbbi nem lett túl jó, viszont úgy gondolom, érdemes ezen a nyomvonalon folytatni még kísérleteket, mert ízre hasonlít a külső sült része, a rétes ízére. Ha tudnék belőle vékony, feltekerhető lapot sütni, az pazar lenne :)
Az alap tészta, amit ektoplazmának neveztem el, a fura mozgó állaga miatt :
- 1 bögre barna rizsliszt
- 1 ek kukoricaliszt
- 2 ek útifű maghéj
- 2 ek xukor (nyírfacukor, eritrit, xylitol)
- csipet só
- 2 ek olvasztott kókuszzsír
- 3 ek sűrű kókusztej (konzerves kókusztej sűrű, zsírosabb része)
- 4 dl langyos víz
Minden hozzávalót összekevertem és állni hagytam kb. 15 percig. Besűrűsödött, zselés, teljesen valószerűtlen állagot vett fel. Ezt a masszát választottam háromfelé.
1. Az első adaghoz kevertem mézeskalács fűszert, beleöntöttem egy kicsi szilikon formába, mazsolát szórtam a tetejére, és előmelegített sütőben kb. 40 percig sütöttem. A külseje istenien megsült, a belseje lágy maradt, hasonlított a Mekis almás táskára. Mivel a külseje nagyon emlékeztet a rétesre, kifogom próbálni, milyen vékonyan, szilikonos sütőpapíron megsütve. Miután kihűlt, vacak lett.
2. Tojásmentes palacsinta pacák sültek belőle, hagyományos módon. Minden újabb adagnál kókuszzsírt csepegtettem a serpenyőbe. Sajnos vékony nagy méretű palacsinta nem süthető belőle, mert nem lehet megfordítani. A kisebb, amerikai palacsintára emlékeztető puffancsok viszont könnyen megfordíthatóak egy sütőlapáttal és egy vékony pengéjű késsel. Jól feltekerhető, miután kihűlt is puha marad.
3. 1 db felvert tojást adtam hozzá, kiváló, nagyobb méretű palacsinták sültek belőle. Mindkét esetben folyamatosan adagoltam még hozzá vizet, mert újra és újra besűrűsödött. Ebből a mennyiségből igen szép adag palacsintaféleséget lehet sütni. 4 darabot ettem meg, de gyakorlatilag teljesen jól laktam, talán még a gyomorban is dagad tovább :)

cukormentes,
gluténmentes,
palacsinta,
rizsliszt,
tejmentes,
tojásmentes
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)