Adalékanyagoktól mentes, gyorsan és egyszerűen elkészíthető, a siker garantált.
Feltettem forrni egy kis lábosban vizet.
Amíg melegedett előkészítettem a hozzávalókat:
3 ek méz
3 ek natúr kakaópor
3 ek pálmazsír (a kókuszzsír azért nem jó, mert szét olvad egy pillanat alatt a gyerekek kezében)
A felmelegedett víz fölé, egy másik lábosba beletettem a zsírt, felolvasztottam és hozzá kevertem a kakaóport és a mézet . Gyönyörű homogén massza lesz belőle.
Egy szilikon formába előzőleg kölesgolyókat szórtam, ráöntöttem a masszát. Egy kanállal alaposan beleforgattam a bogyókat, hűtőbe tettem és hagytam megszilárdulni.
Éles, vékony pengéjű késsel széles szeletekre vágtam. Kb 2 perc alatt eltűnt az egész, tehát egész jónak mondható.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: desszert. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. október 4., csütörtök
2012. július 17., kedd
Kókuszgolyó
Nagyon vágytam egy finom kókuszos csemegére, régebben szerettem a cukrászdákban kapható kókuszgolyót.
Ezt próbáltam leutánozni. Ízre nem pont ugyanolyan, de finom...és ráadásul egészséges :)
Hozzávalók
10 dkg hántolatlan mandula kávédarálón megdarálva
10 dkg kókuszreszelék kávédarálón ledarálva
(daráláskor belekevertem 2 ek mazsolát, de ez el is maradhat)
1-2 ek rumaroma
2 ek kávé, én instant kávéból kevertem ki
4 ek xukor
1 csapott ek kakaópor
2 szem ringlószilvából készített gyümölcsvelő
A forgatáshoz kókuszreszelék.
A hozzávalókat összegyurmáztam, kicsi gombócokat formáztam belőle, kókuszreszelékben megforgattam.
Zárható dobozba bele, zsupsz be a hűtőbe. Hűtőajtó előtt őrt állni, falánk gyerekeket elhessegetni :)

Címkék:
desszert,
gyümölcsvelő,
kókusz,
kókuszreszelék,
mandula,
mazsola,
paleo,
szilva
2012. május 17., csütörtök
Paleo túrós süti
Hozzávalók:
- 1 zacsi 20 dkg-os kókuszreszelék, fórróvízbe beáztatva
- 3 db tojás
- 1 marék mazsola
- 2 puha körte összepasszírozva
- 1 nagyon érett banán
- 3 ek xukor
- 1 ek kókuszzsír
A kókuszt leszűrtem, nem nyomkodtam ki teljesen, kicsit levesre hagytam. Hozzá kevertem a többi alkatrészt és egy kisebb szilikon formába öntöttem (kb 25x25-ös).
Előmelegített, forró sütőben kb 50 perc alatt készre sütöttem. Szépen darabolható, kihülés után édes túrós íze volt.

2012. április 22., vasárnap
Rebarbara zselé
Szintén Erzsitől kaptam egy "csokor" rebarbarát.
Megmostam, feldaraboltam és annyi vízzel ami ellepte, kb 25 perc alatt kuktában megfőztem.
Adtam hozzá 10 tk Xukrot és egy zacskó zselatint (0,5 l folyadékhoz valót).
20X25 -ös szilikon formába öntöttem, szórtam bele egy marék mazsolát és éjszakára betettem a hűtőbe.
Az eredmény egy kanalazható, gyümölcsös ízű zselé desszert.
2012. április 5., csütörtök
"Joghurt"
1/2 citrom kifacsart levét a belekerülő rostokkal együtt és 4 ek vízzel felforrósítottam. Kevertem hozzá 1 tk zselatin port. Mérőpohárba engedtem 80 ml vizet, majd 100ml-ig kiegészítettem kókusztejszínnel. Édesítettem 3 tk xukorral, majd belekevertem a zselét. Az alaposabb keverés érdekében mini tejhabosítót használtam.
Hűtőben hagytam kicsit hűlni. Teljes dermedés előtti állapotban olyan mint a citrom ízű Danone joghurt, kanalazható. Végleges állapotában szelhető, birsalmasajtra emlékeztető finomságot kaptam.
Hűtőben hagytam kicsit hűlni. Teljes dermedés előtti állapotban olyan mint a citrom ízű Danone joghurt, kanalazható. Végleges állapotában szelhető, birsalmasajtra emlékeztető finomságot kaptam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)